Legányi Ferenc munka közben

LEGÁNYI FERENC EGRI ŐSLÉNYTANI KUTATÓ

Szeretettel mutatom be Eger legnagyobb őslénytani kutatóját, akit volt szerencsém ismerni. 1961-ben és 1962-ben a gimnáziumi nyári szünetben a Dobó István Vármúzeum alkalmazásban diákmunkán dolgoztam. 1961-ben tártuk fel a Püspöki Palota jobb szárnyának maradványait, 1962-ben pedig a Gergely bástya és a Föld bástya közötti rész hatalmas földomlását takarítottuk el. A munkálatokhoz három szerszámom volt: csákány, lapát és furik. Szerettem az idősebb kollégákat és ők is engem. Minden nap délben ebédelni jártunk a múzeum ebédlőjébe. Mindig ott volt Legányi Ferenc is, aki munkafeladata szerint a raktárban rendszerezte hatalmas őslénytani gyűjteményét. Gyakran egy asztalnál ebédeltünk és én kérdezgettem ezt azt tőle. Nagyon csendes, szűkszavú ember volt és rövid válaszokat adott, mondta, hogy ő is a mai Dobó Gimnáziumban járt hajdanán. Tisztelettel tekintettem rá, mert tudtam, hogy élete munkáját rendezgeti a múzeum raktárában.

 Élettörténete szerint polgári családba született 1884-ben. Apja budapesti vámtisztviselő volt, de 1898-ban az egész család Egerbe költözött, ahol a fiatal Ferenc az egri Főreáliskolában jelesre érettségizett és mérnöki pályára készült. Műszaki tanulmányait azonban családi okok miatt félbe kellett szakítania, és a kisegedi családi birtokon gazdálkodásba kezdett. A földművelés során rendkívül sok fosszilis maradványra lelt, ami felkeltette kíváncsiságát. Ennek hatására elmélyült a paleontológiával foglalkozó magyar és nemzetközi tudományos írásokban és egyre tudatosabban kezdte el gyűjteni az ősmaradványokat. A hagyatékában a mindennapi gazdálkodási ügyeinek adatai mellett ott találjuk a tudományos feljegyzéseit is.
A kisegedi birtok geológiai tanulmányozása mellett egyre távolabbra merészkedett, és szakmai ismereteinek birtokában, tervszerű gyűjtőútjai során több mint 100 lelőhelyet tárt fel, általa felfedezett lelőhelyeinek begyűjtésével szinte ösztönösen irányítja a Bükkben folyó geológiai kutatást.
A lelőhelyek között található az egri Wind-féle téglagyár agyagbányájának felső-oligocén rétegsora, a kisegedi alsó-oligocén flóra, a nagyvisnyó-dédesi permo-karbon kövületek, valamint a Dédestapolcsány környéki „homokkőflórák” növényei.
Elszántságát jól mutatja, hogy közel 200 ezer ősmaradványt gyűjtött össze, és ezek nagy része -körülbelül 80 ezer példány- ma is megtalálható a Magyar Természettudományi Múzeumban, a Földtani Intézetben és a Mátra Múzeumban.  Legányi 67 évesen került hivatalosan is a Dobó István Vármúzeumhoz, ahol még 12 évig hódolhatott szenvedélyének és folytatta gyűjtőtevékenységét. Őslénytani érdeklődése mellett gyűjtőútjai során mindent megfigyelt, feljegyzett, így méltán emlékeznek meg róla a régészet és néprajztudomány művelői is. Közel 13.000 oldalnyi, részben kötetekbe rendezett kéziratot (Múzeumi Napló) hagyott maga után, amely olyan információk tárháza (ősmaradványok és régészeti tárgyak rajzai, térképvázlatok, kottázott népdalok, néprajzi megfigyelések, irodalomtörténeti adalékok stb.), melyen kutatók nemzedékei nőttek fel, és még ma sem mondható teljesen feldolgozottnak.
Szakmai elismertségét, a tudományos élet iránta tanúsított nagyrabecsülését jelzi, hogy az általa feltárt, a tudományra nézve új fajok közül ez idáig 18 viseli a nevét. Ezeket a fajokat naplójában csak „Keresztgyerekeim”-nek becézi. A sors fintora, hogy az az ember, akinek oly sokat köszönhetett a magyar muzeológia (földtudomány, néprajz, régészet), szegényen, szeretett ősmaradványaitól, a Bükktől távol, idősek otthonában, a dunántúli Lesencetomajon halt meg 1964. április 9-én.Egerben temették el.

Legányi Ferenc a képen balra kutatás közben

Írta: Erdei László

 Felhasznát irodalom: Fűköh Levente földtudományok doktora írása